Felhívás a házszámtáblák kihelyezésére

Tokod Nagyközség több utcájában problémát jelent az ingatlanok beazonosítása, tekintettel arra, hogy a házszámok egyáltalán nem vagy nem megfelelő módon kerülnek kihelyezésre.

A házszámtábla hiánya vagy nem megfelelő elhelyezése megnehezíti a betegszállítók, a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a rendőrség, a postai szolgálat, valamint a többi közszolgáltató munkáját.

A beazonosíthatóság továbbá a lakosság érdekeit, valamint a közbiztonság megteremtését is szolgálja.

Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete által megalkotott, a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló 5/2014. (IV. 2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2014. április 3. napján lépett hatályba.

A Rendelet 9. §- a értelmében:

–   A házszámtáblát az épület utcai homlokzatán kell elhelyezni.

– Amennyiben egy telken több épület van, melyeknek utcai homlokzatai egymást takarják vagy az épület utcai homlokzatán elhelyezett házszám az esetlegesen nagy távolság miatt a közterületről nem látható, akkor a telek homlokvonalán (az első épület homlokzatán, kerítésen) is valamennyi az ingatlanon álló épületre vonatkozó házszámot fel kell tüntetni.

– A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni.

Fentiek alapján kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy – a hivatkozott szabályokat figyelembe véve – a házszámtáblák szükség szerinti pótlásáról, kihelyezéséről haladéktalanul gondoskodni szíveskedjenek.

Fentiekkel összefüggésben tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot továbbá, hogy Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2020. évi költségvetési rendeletében egységes utcanévtáblák beszerzéséről és kihelyezéséről döntött, mely egyrészt hozzájárul az egységes településkép, azon belül pedig utcakép kialakításához, másrészt hosszú távon ezzel is segíteni kívánja az Önkormányzat a mindennapi tájékozódást.

dr. Gál Gabriella
jegyző

Hibabejelentő

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!