2024. november 11-én, hétfőn családok, barátok, ismerősök, gyermekek és felnőttek gyűltek össze településünkön, generációk idézték fel együtt a Szent Márton-napi hagyományokat.
A program a Hegyeskő Általános Iskolában lévő sportcsarnokban kezdődött, ahol Kordik Szabolcs, a rendezvény moderátora köszöntötte a jelenlévőket, majd az iskolások adták elő ünnepi műsorukat. A diákokat Juhászné Pap Éva, Kelenföldi Nóra, Szegvári Eszter és Veres Cintia pedagógusok készítették fel. A fiatalok megidézték Szent Márton legendáját, aki a történet szerint egy libaólban próbált elrejtőzni – így tiltakozott ugyanis a püspökké választása ellen – de a ludak gágogásukkal elárulták őt.
A produkció után következett a lampionos felvonulás: a gyermekek és a felnőttek a tokodi önkéntes tűzoltók és a polgárőrök biztosításával, vezetésével sétáltak végig a Köztársaság utca – Kossuth Lajos utca – Szabadság utca – Petőfi utca – Arany János utca – Béke utca útvonalon.
Az iskola udvarára visszatérve a Tokodi Mesevár Óvoda, a Hegyeskő Általános Iskola dolgozói és az önkéntes segítők zsírós kenyérrel és forró teával fogadták a résztvevőket. Ezután kihirdették a Tokodi Mesevár Óvoda kreatív kislámpás versenyének eredményeit, mind a tizenkilenc gyermek ajándékban részesült, majd az óvodások kis műsort adtak elő.
A hagyományos Márton-napi vigadalom 18 órakor kezdődött a sportcsarnokban, melyen részt vett többek között Erős Gábor országgyűlési képviselő, Csákvári Marian, felvidéki testvértelepülésünk, Csata község polgármestere és Bánhidi László, Tokod polgármestere is. Szepesi Szabolcs nagymester és a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend tagjai is elfogadták meghívásunkat.
A Kolbert Sándor vezette Kék Nefelejcs Nótakör előadása ezúttal is nagy sikert aratott. A vidám, zenés est további részében Sándi Kálmán és Ifjú Zsolt felelt a hangulatért. A vigadalom közben a vendégeknek libazsíros kenyérrel és újborral is kedveskedtek.
A Márton-napi program Tokod Nagyközség Önkormányzata, a Tokodi Mesevár Óvoda és a Tokodi Hegyeskő Általános Iskola közös szervezésében valósult meg. Köszönjük mindenkinek, akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket, illetve köszönjük mindazok segítségét, akik közreműködtek a rendezvény lebonyolításában!