Nagy Gete

A Nagy-Gete a Keleti-Gerecse legmagasabb pontja a maga tengerszint feletti 457 méteres magasságával. A hegy Tokod, Csolnok, Annavölgy és Tokodaltáró települések területén fekszik. Az egész Gerecse hegység geológiai alapjául szolgáló mészkőréteg a különböző tektonikai erőhatások, vetődések következtében töredezett, függőleges irányban mozdult, vagy megbillent. A Nagy-Gete alapvetően egy nyugat-keleti irányban megbillent mészkőtömb, amelynek északnyugati oldala Tokod felől emelkedett ki legnagyobb mértékben, így ez az oldala meredekebb, a délkeleti oldala Csolnok felől lankásabb, ugyanakkor minden irányban meredek lejtőkkel is rendelkezik. A hegyen rendezték 1908. január 19-én az első hazai síversenyt. Páratlan panorámájú csúcsán vezet keresztül az Országos Kéktúra útvonala. Az 1950-es években a hegy nyugati lejtőit fenyőfákkal telepítették be. A csúcson álló keresztet 2000-ben a budapesti, szentimrevárosi egyház emelte Nagyboldogasszony tiszteletére. A mészkőből felépülő röghegy sziklagyepes nyugati oldalában kibukkan a felépítő kőzet is. A Nagy-Gete Tokod és Csolnok felől a Kéktúra útvonalán közelíthető meg, viszont több kisebb, ám annál meredekebb ösvény vezet fel a keleti Gerecse legmagasabb pontjára, ahonnan az egész medencét 30-40 km-es körzetben, madártávlatban láthatjuk.

Hibabejelentő

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!