Asztalitenisz klub

Az üveggyári kultúrházban minden héten kedden és csütörtökön 17 órától várják a pingpongozni vágyókat!

A ma is működő pingpong-csapat alapjait valamikor az ötvenes években rakták le Üveggyárban. A hetvenes évektől a TÜSC keretein belül, majd 1992-től önállóan, Asztalitenisz Club Tokod néven folytatta tevékenységét a csapat, melyet Resszer Károly jegyzett be a bíróságon és ő a képviselője is. 1986 óta folyamatosan játszanak a Nemzeti Bajnokságban. 1992-től 1996-ig Belányi Imre edző segítette a játékosok felkészülését a különböző versenyekre, ahol igen jó eredménnyel szerepeltek is mindig, nemzetközi szinten is. 1992 és 1995 között három idényben is részt vett a csapat az európai Inter kupában ahol több fordulón is továbbjutott a kontinens élvonalához tartozó csapatokat is felvonultató kupában.

1995-ben Nemzetközi Kupát is rendeztek itt, az Üveggyári kultúrházban, még az MTV Telesport szerkesztősége is jelen volt. Biztosan sokan emlékeznek még Klampár Tibor és Jónyer István nevére, akik a világ legeredményesebb játékosai voltak asztaliteniszben, ők is többször megfordultak nálunk.

Az egyre nehezedő körülmények dacára is sikerül jó eredményeket elérni. A 2011-12-es őszi szezonban az NB II-es csapat 4. helyezést, az NB III-as csapat 3. helyezést ért el. Egyéniben Hetzer László 1. helyen végzett a megyei bajnokságon. Az előző szezonban az NB I-ben a 8. helyet, NB III-ban pedig a 3. helyet szerezték meg a versenyzők.

Az NB II csapat:
Prágai Zoltán
Jakab András
Hetzer László
Váli Zsolt
Hajdok Tibor

Az NB III csapat: 
Bohony Péter
Bohony Ákos
Sádli Gyula
Vincze Tamás
Resszer Károly

A csapatokat – egy-két kivételtől eltekintve – tokodi játékosok alkotják.

A ma már klubként működő csapat a magyar és az osztrák asztalitenisz szövetséggel is jó kapcsolatot ápol.

Az országos színvonalú terem (megfelelő belmagassság, világítás, parketta, versenyasztalok) az önkormányzat jóvoltából áll a játékosok rendelkezésére. Nemrégen készült el az épületben egy új öltöző két zuhanyzóval, amihez az anyagi segítséget szintén a polgármesteri hivatal adta – amiért köszönetüket fejezik ki a pingpongozók -, a kivitelezést viszont a játékosok vállalták.

Sokáig játszott női csapat is Üveggyár színeiben, ma már sajnos nincs női játékos, de örömmel látják az érdeklődőket!



Hibabejelentő

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!