Bár az őzek párzási időszaka véget ért, hamarosan kezdődik a szarvasbőgés. Augusztus végétől nagyjából egy hónapon át bármelyik pillanatban találkozhatunk gímszarvasokkal az utakon, így nem árt az óvatosság – hívja fel a figyelmet az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
A tárca közölte: a gímszarvasok a következő hetekben alkonyatkor, éjjel és hajnalban aktívabbak, gyakran csapatosan járják az erdőket, réteket. Ha egyet megpillantunk az úton, akkor lassítsunk le, mert több is érkezhet még mögötte.
A minisztérium szerint így kerülhetjük el a baleseteket:
1. A közutak mentén oda kerültek ki vadveszélyt jelző táblák, ahol a tapasztalatok szerint gyakrabban bukkannak fel a vadak. Ezért ha ilyen táblát látunk, akkor mindenképpen lassítsunk le!
2. Ha nem jön szembe senki, inkább haladjunk a felezővonal mellett, mivel az út szélén haladva nehezebben védhetjük ki az ütközést.
3. Ha van rá lehetőség, éjjel távolsági fényszóróval közlekedjünk, így hamarabb észre lehet venni a gímszarvasokat is.
4. Ha megcsillannak az állatok szemei a lámpafényben, akkor le kell lassítani és megvárni, míg átvonulnak az úttesten.
5. Ha szembe találjuk magunkat a vaddal és nem tudjuk elkerülni az ütközést, akkor rosszabb, ha félrerántjuk a kormányt. Helyette a vészfékezés hasznosabb.
6. Tartsuk be a követési távolságot, haladjunk lassabban és fokozottan figyeljük az út szélét.
7. Célszerű az autóra egy speciális vadsípot, vadriasztót felszereltetni, ami a menetszél segítségével olyan frekvenciájú hangot ad ki, mely elriasztja a vadakat.
8. A motorosokat és a kerékpárosokat is óvatosságra intik, hiszen egy hirtelen kiugró szarvas rájuk különösen nagy veszélyt jelent.
Mit tegyünk, ha mégis elütünk egy vadat?
-Baleset esetén hívni kell a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon, ők fogják értesíteni a vadásztársaságot, aki gondoskodik az elhullott vad elszállításáról.
-Az elütött vadat ne vigyük el a helyszínről, mert ez lopásnak minősül.
(Illusztráció: Pixabay)