2022 Szent Márton nap
November 14-én, búcsú hétfő napján délután 16 órakor kezdődtek a Szent Márton-napi programok, melynek 2022-ben a sportcsarnok szolgált otthonául. A mulatság indításaként a Hegyeskő Általános Iskola diákjai adták elő Szent Márton legendáját, tették mindezt németül, nemzetiségi iskola lévén. A sportcsarnok lelátója kicsinek bizonyult, hiszen többen állva nézték végig a rendkívül szórakoztató és jó hangulatú előadást, melyhez ezúton is gratulál önkormányzatunk. Ezt követően felsorakoztak az óvodás gyermekek, diákok, szüleik és minden jelenlévő a Köztársaság utcában, ahonnan rendőri felvezetéssel indultunk a lampionos felvonulásra, melynek útvonala a Kossuth Lajos, a Szabadság és Béke utcákon keresztül haladt a kiindulási pontig, azaz a Köztársaság utcáig. A gyermekek számára hatalmas élményt jelentett a szürkületben zajló séta, hiszen legtöbbjüknél a szorgos kezeik által készült, szebbnél szebb lámpások világítottak. Várakozásaimat felülmúlta a hatalmas menetoszlop, mely bevilágította körmenetünk útvonalát, ezúton köszönjük a szülők aktivitását is. Az iskola udvarára visszaérkezve, felszolgálásra került a Márton-napi libazsíros kenyér több verziója, lehetett lilahagymával, piros paprikával, libatepertővel készült kenyereket fogyasztani és természetesen az aprónépet, diákokat forró teával kínáltuk, míg a felnőttek részére újborral próbáltunk kedveskedni. Ezt követően, tudomásunkra jutott, hogy a Répa Retek Mogyoró gyermekzenekar jelezte késését a rendezvényről, de leleményes óvodai pedagógusaink addig rögtönzött táncház keretében szórakoztatták a gyermekeket. Valamivel 18:30 előtt megkezdődött a Répa Retek Mogyoró gyermekzenekar fellépése, melyet hatalmas síkitások, nevetések, kiabálások kísértek végig. 19 órától az idősebb korosztálynak próbáltunk kedvezni a sportcsarnokban szervezett programokkal. Miután köszöntettem a kedves jelenlévőket, átadtam a szót térségünk országgyűlési képviselőjének, Erős Gábor Úrnak, aki a Márton-napi hagyományokról történő megemlékezést követően, a helyi közösségeket méltatta köszöntőjében. Mindezek után kezdetét vette a kulturális program, melynek keretében a Gyermelyi Dalárda férfi kórusa szórakoztatta egy dalcsokorral a jelenlévőket. A rendkívül színvonalas előadást követően a helyi Kéknefelejcs Nótakör tagjai humorosabb irányba terelték az elkövetkező perceket, hiszen egy klasszikus falusi lakodalmas jelenettel készültek, annak minden történését kiegészítve egy-egy nótával. Azt gondolom előadásuk roppant sikert aratott, hiszen a közönség soraiban helyet foglalók együtt énekelték a felcsendülő nótákat az előadókkal. A programokat követően itt is kezdetét vette a zsíros kenyerek felszolgálása és természetesen a nótázástól kiszáradt torkoknak kedvezve lehetett újborral hidratálni azt. Mindezek után közös nótázás következett kifulladásig a Gyermelyi Dalárda, a Kéknefelejcs Nótakör vezetésével, Kolbert Sándor kíséretében, melyhez a jelenlévők kedvük szerint csatlakozhattak. Végezetül köszönöm szépen a Barátság Nyugdíjasklub, az Együtt Tokodért Egyesület, a Faluközösségi Egyesület, a Tokodi Gazdakör, a Mesevár Óvoda, a Hegyeskő Iskola és Szülői Munkaközösség tagjainak és kollégáinak, a rengeteg hozzánk csatlakozó önkéntes segítőnek a munkáját, akiknek közreműködésével megvalósulhatott a Márton-napi rendezvény. Köszönöm a képeket Szepesi Lolának. A rendezvény számokban: 58 kg kenyér, melyhez 25 kg libaháj került kisütésre (több mint 1200 szelet zsíroskenyér), közel 30 kg hagyma, 60 liter bor, több mint 200 liter tea. Külön köszönöm valamennyi kollégám segítségét és a karbantartó brigád munkáját. Tisztelettel, Bánhidi László 📸: Szepesi Lola