A Magyarság legősibb nemzeti ünnepe: Szent István nap

Idei évben is a Népművészeti Alkotóház adott otthont az államalapítás és I. István király emlékére tartott ünnepségnek augusztus 20-án, amelyen sok lakos tette tiszteletét. A műsor a himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, melyet Fehér László tárogatóművész kísért. Ezt követően köszöntöttem

a jelenlevőket és ünnepi gondolataimat osztottam meg velük, melyet térségünk országgyűlési képviselőjének, dr. Völner Pál államtitkár Úrnak a beszéde követett. A nagyra becsült ünnepi beszédet Farszki Tiborné Klári néni tartotta, ezzel is felidézve bennem az általános iskolás éveim történelem órait. A műsor színvonalát tovább emelve a Kék Nefelejcs Nótakör következett, két dalt adtak elő. Elsőként a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, hangzott el, majd egy vers

következett Szentessy Gáborné előadásában. Végezetül ismét egy dal hangzott el, melynek címe: Ez az ország a te hazád. A műsort Kolbert Sándor állította össze és természetesen harmonikán is kísérte.

A dalelőadásokat követően a Tokodi Csillagfény Mazsorett Csoport táncos produkciója következett, akik külön erre az alkalomra koreografált táncot adtak elő, nemzeti színű szalagok segítségével. Köszönjük az élményt a társulat minden tagjának.

Ezek után következett a „Tokodért Emlékérem” átadása, melyet Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete Kardos Mihály nyugalmazott plébánosnak adományozott a 20 éves egyházi és közösségi szolgálatának elismeréseképp. További jó egészséget és tartalmas nyugdíjas éveket kívánok Mihály Atyának!

A „Tiszta udvar rendes ház” cím 2015 óta kerül átadásra. A jelentkezéseket, javaslatokat az önkormányzat Pénzügyi Bizottsága bírálta el, meghívott tanácsadók részvételével előzetes szemle alapján. A kitüntető címeket 2020-ban Furlán Fruzsina, Papp Tibor és Süveges Gézáné számára ítélte meg a bizottság. Gratulálunk a díjazottaknak!

A tavaszi járványidőszak során számos helyi önkéntes dolgozott azon, hogy a helyi lakosság biztonságát a lehető legnagyobb mértékben növeljük. Tokod Nagyközség Önkormányzata 1-1 elismerő oklevéllel köszönte meg a helyi önkénteseink áldozatos munkáját, név szerint: Csipke Ferencné, Csuka Kovács Alexandra, Ferencz Krisztina, Grósz Lajosné, Huber Andrásné, Kecskeméti Lőrincné, Kovács Istvánné, Krisztián-Schubert Edina, Papp Antalné, Tokodi Mesevár óvoda képviseletében Pappné Szaló Ilona intézményvezető asszony, Robotka Ernőné, Soós Ervinné, Süveges Zoltánné, Süvegesné Ifjú Ildikó.

Az idős polgártársaink ellátásában Kindáné Győri Márta, Takács Rita és Ollé Istvánné Nusi vettek részt.

A közterületek fertőtlenítését a Tokod Önkéntes Tűzoltó egyesület 16 fővel végezte az egyesület képviseletében elnökük, Góra Gergő vehette át az oklevelet. A környező települések, valamint községünk közbiztonságát a Tokodi Polgárőr Egyesület biztosította; az egyesület képviseletében elnökük, Fülöp János vehette át az elismerést.

Eszközökkel és anyagilag a járványidőszak alatti védekezést segítette: Kolok János, a Széles út kft ügyvezetője, valamint Szemes József.

 

Ünnepségünk részeként következett az új kenyér megáldása, melyet Szőcs László plébánosatya hajtott végre. Ezt követően az új kenyeret dr. Völner Pál országgyűlési képviselő Úrral együtt szegtük és szeltük fel, melyet ezt követően a vendégekkel együtt elfogyasztottunk.

Ünnepségünk zárásaként a Kék Nefelejcs Nótakör vezetésével elénekeltük a Tokodi Himnuszt, ezt követően Szózatot, valamint a Székely Himnuszt.

Köszönöm szépen minden szereplőnek és segítőnek a munkáját, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre ilyen színvonalas ünnepi műsor. Köszönöm György Istvánnak a György Pékség tulajdonosának az új kenyereket, Fazekas Gyuláné Magdinak a műsorvezetést és mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte az eseményt.

Bánhidi László
Borítókép: TKD Records

Hibabejelentő

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!

Időpont foglalási kérelem

FONTOS! Ez egy foglalási kérelem, beérkezését követően kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot! Kérjük mielőtt a kérelmet elküldi nekünk, tekintse meg az intézménynaptárt, hogy szabad-e az ön által választott időpont!