Néhány évvel ezelőtt olvas-tam a Tokodi Kopogtatóban egy mesét, a következő számban is ott volt egy másik és még egy ideig a továbbiakban is. Tetszettek nekem, ott volt az író neve is, csak annyit tudtam róla, hogy üveggyári. Érdekes viszont, hogy a meséi által jó érzés töltött el. Most találkoztam először a mesék írójával
Bombicz Judittal az üveggyári Művelődési Házban, és interjút készítettem vele.
Aki itt él az üveggyári lakótelepen az Ady Endre utca 5 szám alatt. Dorogon született 1966. január 3o-án. Családi állapota, elvált. Iskolai végzettsége szakiskola, egy felnőtt gyermeke van. Judit foglalkozása üzletvezető- eladó itt a Művelődési Házban.
Szerinted Judit a mesének köze van az irodalomhoz, vagy külön kategória, de úgy is fogalmazhatjuk, hogy a gyermekeknek írt irodalmi mű. Mi egyáltalán a mese, és mit jelent neked?
A mese az irodalom legfontosabb része, az alapozza meg a kicsik lelki fejlődését. Számomra azt jelenti, hogy kilépek a mindennapokból.
Kezdetben akartál mesét írni, vagy csak úgy jött a késztetés belülről, és írtál egyet?
Úgy kezdődött, hogy a kislányom kérte, hogy meséljek neki, ezt tettem, kitaláltam egyet – egyet és meséltem. Aztán már megmondta, hogy miről. Később pedig már le is írtam. Ha valamit – képet, tárgyat, virágot… – meglátok, és az megragad engem, mesét írok. De van úgy is, hogy egyszerűen úgy döntök, hogy most mesét írok.
A Kopogtatón kívül is publikáltad meséidet?
Igen. Két könyvem jelent meg, az egyik idén áprilisban, Csodák könyve címmel. Több mesém jelent meg meseantológiákban.
Kaptál e visszajelzést az olvasóktól?
Igen volt visszajelzés, azokat mindig a Facebook szerzői oldalamon kaptam és kapom.
Mindig szerettem a meséket és azt tapasztaltam, hogy van jó mese, de rossz is. Rossz félelmetes, sőt agresszív mesék vannak a magyar mesecsatorna kivételével a TV-ben. A te meséidet, ha megfilmesítenék, öröm volna nézni, mert szépek és van tanulság tartalmuk. Ez nagyon fontos a gyermekek számára.
Egyetértek, igen van sajnos rossz mese, az a rossz felé tereli a gyermekek figyelmét, mert a mese a nevelés eszköze is. Meséimben tényleg a jót képviselem, és arra törekszem, hogy azok minél több gyermekhez eljussanak. Szerzői oldalamon minden hónapban nyereményjátékot hirdetek és a nyertestől kapott információk alapján személyre szóló mesét ajándékozok neki.
Judit, a sok meséd közül melyik a kedvenced?
Sok kedvencem van, az egyik a Húsvéti nyuszi című, és mert nagyon szeretem a karácsonyt, a karácsonyi meséim is kedvenceim.
A mesekategóriák közül – népmese, állatmese, tanmese… – melyik a tiéd?
Az állatmese. Szeretek az állatokról írni, sok mesém szerepelői azok.
Ki, vagy kik a példaképeid?
Több példaképem van. Elsőként említem Beatrix Pottert. Ő az első angol meseírónő, akinek nyomtatásban jelentek meg a könyvei. Szeretem Benedek Elek meséit, Fekete István történeteit, és a 18. században élt angol Jane Austen írásait.
A mese írása mellett mivel töltöd ki a szabadidődet?
A 14 éves koromban elkezdett versírást is folytatom. Írok dalszövegeket is és sokat énekelek otthon, fel is veszem a dalokat. Grafikus szerkesztésekkel is foglalkozom a számítógépen. Az önkormányzat részére plakátokat készítek, és a Kopogtató fejlécét is szerkesztem. Arról hallottam, hogy nagyon szépen tudsz énekelni, örülök, hogy ki is használod. De honnan ez a sokirányú tehetség?
Nem tudom. Nekem az Édesanyám mesélt sokat és szerettem őt hallgatni. Érdekes, hogy unokaöcsémnek történelmi tárgyú írásai vannak, unokanővérem novellákat ír, a lányom verseket. Lehet, hogy a családomban keresendő.
Milyen célt tűztél magad elé a jövőt illetően?
Minél több könyvet kiadni. Három mesekönyv kézirata készen van, várják a kiadásukat.
Örülök, hogy megismertelek Judit. Köszönöm, hogy kíváncsiságomat kielégítetted. Meséid alapján magam részéről úgy vélem, tehetséges vagy e műfajban, és amint kiderült egyebekben is. Ne hagyd abba az írást, ne tedd le a „tollat”. Sikerüljön elérni célodat. Gratulálok neked, rendkívül lelkes és nagyon kreatív ember vagy.
2o20. május 2o. Soós Rezsőné